2.rész: Az elszámoltatás kapujában (Archiv tartalom)

Akármekkora banki veszteséggel és ügyféloldali nyereséggel járt is a végtörlesztés, könnyebbséget csak az ügyfelek kis részének, minden ötödiknek hozott. A 80%-os többségnek maradtak az ígérgetések és a további próbálkozások, miközben a törlesztőket a magasan ragadt kamat-és árfolyamszinten kellett azóta is fizetniük, kivéve azokat (kb. 40%), akik elfogadták az ún. árfolyamgátat. Mivel az árfolyamgát a még megmaradt devizahitelesek többsége számára semmit sem jelentett, akik pedig beléptek, azok is átmeneti segítséget kaptak általa, miközben a kormányzat igyekezett lehűteni minden olyan várakozást, miszerint újabb egyszeri árfolyamkedvezménnyel járó megoldásban lehet reménykedni, végül 2013. őszén maga kérte a Kúria, mint legfelsőbb bírósági fórum állásfoglalását. Tette ezt azért is, mert időközben több ezer ún. deviza hiteles per indult azzal a céllal, hogy a szerződéseket részben vagy egészben semmissé nyilvánítassák, s ezek során egymással teljesen ellentétes konkrét bírósági ítéletek születtek. Ez aligha meglepő, hiszen minden eset más és más, minden bank gyakorlata, üzletszabályzata eltérő volt.

Ezen perek kapcsán született a Kúria ún. Polgári Kollégiumának (polgári jogi ügyekben eljáró testületének) a fogyasztói kölcsönszerződésben pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő egyoldalú szerződésmódosítási jog tisztességtelenségéről szóló 2/2012 (XII. 10.) PK véleménye (https://kuria-birosag.hu/hu/kollvel/22012-xii-10-pk-velemeny-fogyasztoi-kolcsonszerzodesben-penzugyi-intezmeny-altal-alkalmazott). Ebben fektette le a Kúria azt a 7 alapelvet, ami alapján vizsgálni lehet egy-egy szerződés vonatkozásában azt, hogy az egyoldalú szerződésmódosítási feltételek tisztességesek-e? Persze ezek sem teljesen egzakt elvek, de azért konkrétabbak, mint az ezt megelőző állapot, amikor is minden bírónak egyedül kellett ezt a kérdést a saját megítélése alapján eldöntenie.

Ezen felbuzdulva felfokozott várakozás előzte meg a Kúria 2013. decemberében kiadott, immáron a bíróságokra kötelező érvényű ún. jogegységi határozatát (6/2013. PJE a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerült egyes elvi kérdések tárgyában: https://kuria-birosag.hu/hu/joghat/62013-szamu-pje-hatarozat ). A Kúria azonban határozatával lehűtötte a kedélyeket, ugyanis azt egyértelművé tette, hogy önmagában a devizahitel szerződések nem tisztességtelenek, azokat a hitelfelvevők a kedvezőbb kamat reményében maguk vállalták és ha részben érvénytelenek is, akkor is törekedni kell a fenntartásukra. Tehát még a bekövetkezett drasztikus árfolyamveszteség sem elég ok jogi szempontból a szerződések érvénytelenné nyilvánítására. Ugyanígy kevés ehhez az árfolyamrés alkalmazása is. Kitért azonban ez a határozat annak meghatározása elől, hogy mikor számít az egyoldalú szerződésmódosítás átláthatónak. Ez ügyben az Európai Bíróságnál elindított ún. előzetes döntéshozatali eljárásban hozandó határozatra utalt.

Miután pedig az is megszületett, 2014. június 16-án kiadta újabb, témánk szempontjából döntő fontosságú jogegységi határozatát (2/2014.PJE határozat:https://kuria-birosag.hu/hu/joghat/22014-szamu-pje-hatarozat ), melyben az alábbiakat mondta ki:

1. nem vizsgálható az árfolyamkockázat tisztességtelensége, kivéve, ha megtévesztés esete forog fenn, tehát ennek terhét továbbra is a hitelfelvevőknek kell viselniük
2. az egyoldalú kamatemelések akkor tisztességtelenek, ha nem felelnek meg a 2/2012 (XII. 10.)-i PK véleményben foglalt 7 alapelvnek, azaz ha nem egyértelműek a feltételeik
3. tisztességtelen a szerződésekben alkalmazott különböző árfolyamok alkalmazása árfolyamrés)

A Kúria jogegységi határozatának törvénybe foglalása: 2014. évi XXXVIII. törvény

Következő lépésként 2014. július 4-én elfogadta az Országgyűlés a Kúria júniusi – pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi – határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényt.

A) A törvény hatálya

Időben: 2004. május 1-e és e törvény hatályba lépésének napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződésekre terjed ki.

Tárgyában: fogyasztói kölcsönszerződésnek számít minden olyan hitel-vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés, aminek részévé vált a Kúria határozatában kifogásolt, árfolyamrésre ill. egyoldalú kamatemelésre vonatkozó általános feltétel.

Mi ebből a lényeg?

1/ Minden fajta szerződésre kiterjed, ami megfelel a fenti feltételnek, tehát a jelzáloghiteleken felül minden egyéb célú kölcsönre is.

2/ Nem csak a deviza vagy deviza alapú hitelekre, hanem a forinthitelekre is (egyoldalú kamatemelések lehetősége miatt).

3/ Kivéve, ha már végtörlesztéskor megszűnt a szerződés (1996. évi CXII. törvény 200/B. §-ban foglaltak szerint) vagy ha a Nemzeti Eszközkezelő már megvásárolta az ingatlant (2011. évi CLXX. törvény). Majd később még idekerültek a banki hitelkeret jellegű hitelek is és az állami kamattámogatású lakáscélú forinthitelek is.

4/ Egyéb esetekben azonban akkor is alkalmazni kell e törvény rendelkezéseit, ha a szerződés már megszűnt, de az általános elévülési idő (a „régi” Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény szerint) még nem telt le, azaz 5 éven belül szűnt meg a szerződés, de nem végtörlesztés és jelzáloghitelek esetén nem is az ingatlan, eszközkezelő általi megvásárlása folytán.

B) A törvény tárgya: árfolyamrés és egyoldalú szerződésmódosítás rendezése

E törvény mondta ki, utólag, hogy semmis a fogyasztói kölcsönszerződések minden olyan kikötése, aminél a pénzügyi intézmény eltérő folyósítási és törlesztési árfolyamot használ. E helyett a törvény kötelezővé tette az MNB hivatalos deviza árfolyamának használatát. Sőt, előírta azt is, hogy nem csak a jövőre nézve, hanem a törvény hatályba lépését követő 90 napon belül visszamenőlegesen is alkalmazni kell! Vagyis el kell számolnia a pénzügyi intézménynek ezzel kapcsolatban. Ennek részleteit azonban külön törvényre hivatkozva nem tartalmazza, hiszen azokat csak később, a 2014. szeptember 24-i országgyűlési ülésnapon elfogadott 2014. évi XL. törvény határozta meg.

A törvény által rendezett másik sarkalatos kérdés az egyoldalú szerződésmódosítások ügye volt. E szerint vélelmezni kell minden olyan szerződéses kikötés tisztességtelenségét, ami alapján a pénzügyi intézmény egyoldalú kamatemelést, költségemelést vagy díjemelést hajthat végre, amennyiben az ezt lehetővé tevő kikötés nem felel meg a Kúria jogegységi határozatában foglalt alábbi 7 alapelvnek:

1. az egyértelmű es érthető megfogalmazás elvének: annak tartalma a fogyasztó számára nem világos, nem érthető;
2. a tételes meghatározás elvének: az egyoldalú szerződésmódosítás feltételei nem tételesen meghatározottak, vagyis az ok-lista hiányzik, vagy van ok-lista, de az csak példálózó jellegű felsorolást tartalmaz;
3. az objektivitás elvének: az egyoldalú módosítás feltételei nem objektív jellegűek, vagyis a fogyasztóval szerződő félnek módja van a feltétel bekövetkeztét előidézni, abban közrehatni, a módosításra okot adó változás merteket befolyásolni;
4. a ténylegesség es arányosság elvének: az ok-listában meghatározott körülmények ténylegesen nem, vagy nem a körülmények változásának mértékében hatnak a kamatra, költségre illetve díjra;
5. az átláthatóság elvének: a fogyasztó nem láthatta előre, hogy milyen feltételek teljesülése eseten és milyen mértékben kerülhet sor további terhek rá történő áthárítására;
6. a felmondhatóság elvének: a szerződésmódosítás bekövetkezése esetére nem biztosítja a fogyasztó szamara a felmondás jogát vagy
7. a szimmetria elvének: kizárja, hogy a fogyasztó javára bekövetkező feltételváltozás hatása a fogyasztó javára érvényesítésre kerüljön.

Amennyiben tehát ezen elvek nem teljesültek az adott szerződéses kikötés vonatkozásában, akkor az semmisnek számít, tehát az az alapján végrehajtott egyoldalú emelésekkel kapcsolatban ugyanúgy külön törvény alapján köteles a pénzügyi intézmény elszámolni, mint az árfolyamrésnél. Ha pedig vitatni szándékozik a pénzügyi intézmény bíróság előtt, hogy az általa alkalmazott kikötések nem feleltek volna meg a fenti 7 alapelvnek, akkor arra neki kell külön pert indítania. A törvény további része zömében ennek a speciális, soron kívüli és egyszerűsített szabályok mentén lefolytatandó peres eljárásnak a szabályait határozza meg azzal a céllal, hogy ne lehessen évekig elodázni jogi eszközökkel az elszámolást. Ennek érdekében írta elő pl. azt, hogy deviza alapú szerződéseknél 30, forint alapúaknál 120 napon belül kell beadniuk a keresetlevelet a pénzintézeteknek a bíróságokhoz.

Azóta le is folytak már szinte kivétel nélkül ezek a perek, sőt a fellebbezések folytán indított másodfokú eljárások is, mindenhol azonos végeredménnyel: nem tudták megvédeni a pénzügyi intézmények az igazukat bíróság előtt, minden keresetet elutasítottak.

A jövőre nézve pedig azt a fontos rendelkezést hozta a törvény, hogy a bankoknak kötelességük a törvény hatályba lépésétől számított 30 napon belül benyújtaniuk a módosított Általános Szerződési Feltételeiket a Felügyeletnek (MNB), ami megvizsgálja és nyilatkozik arról, tisztességesnek lehet-e már tekinteni ezeket a módosított feltételeket (5. §). Addig is megtiltotta a hirdetmény útján történő egyoldalú emeléseket a pénzintézeteknek.

Okoshitel vélemény:

Saját személyes tapasztalatból és az ügyfeleinknél látott hiteltörténetek és szerződések alapján úgy gondoljuk, hogy teljesen kiszolgáltatott helyzetben voltak az ügyfelek az egyoldalú emelésekkel szemben, hiszen a gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy volt egy panelmondat a szerződésben vagy az ÁSZF-ben ennek lehetőségéről, amire hivatkozva a banknak elég volt küldenie kamatfordulókor egy levelet az emelésről és az új törlesztőről, s ezzel részéről el is volt intézve a dolog.

Konkrétan az első bankomnál az első év után mi is kaptunk egy ilyen értesítő levelet, amit persze elkezdtünk vitatni, mert semmilyen konkrét valóságalapja nem volt (pedig éppenséggel találhatott volna a bank konkrét, nálunk bekövetkezett változást, amire hivatkozhatott volna…), de erre csak egy általános választ kaptunk és onnantól fizethettük a magasabb részleteket. Miután pedig a 2. év leteltével ugyanez játszódott le, fogtuk magunkat és átmentünk egy másik bankhoz az alacsonyabb kamat reményében, de ott meg negyedéves kamatperiódusok voltak, s az első 3 után ugyanígy megkaptuk az emelésről szóló értesítőinket. Akkoriban, 2008-2009 fordulóján adott interjút az első bankunk lakossági üzletág vezetője a tanácsadómagazinnak (www.tanacsadomagazin.hu), amiben meglepő őszinteséggel beszélt arról, hogy szerinte a bankok már túl is vannak a szükséges kamatemeléseken, le is zajlott a szektorban a válság miatt szükséges átárazások sora.

Úgy látszott és az elmúlt évek fejleményei is mind azt támasztják alá, hogy a bankszektor zöme, tisztelet a kevés kivételnek, istenadta jogának tartotta azt, hogy azt csinál a kamatokkal és egyéb díjakkal, amit éppen nem szégyell.

Minket különösen azért dühítettek ezek a húzások és ez a hozzáállás, mert közvetítői munkánk tanácsadási részét nem csak nagy mértékben nehezítették, hanem egyenesen degradálták ezek a lépések, hiszen akármennyire is igyekeztünk korrekt és objektív képet mutatni a finanszírozási lehetőségekről, ha azokat az első kamatperiódus végén kényük-kedvük szerint átírhatták utána a bankok. Nagyon is örülünk ezért annak, hogy már 2012-ben előírták a referencia-kamatláb alapú vagy a fix kamatozású árazási típusok alkalmazását, amit immáron az idén hatályba lépett fair bankokról szóló törvényben még tovább finomítottak és törvényi szintre emeltek. Ez alapvető kellett volna, hogy legyen, hiszen itt sok esetben évtizedekre vállal kötelezettséget az ember és az feltétlenül elvárható egy ilyen szerződéstől, hogy a kamat esetleges változásával és annak hatásaival tisztában lehessen a hitelfelvevő már akkor, amikor megköti a szerződést.